Fogpótlások

Rögzített fogpótlások: koronák, hidak

A fogazat, mint egy 32 alkatrészből álló gépezet

Sajnos a legnagyobb igyekezet mellett is előfordulhat, hogy egy vagy több fogat el kell távolítani a páciens egészsége és jólléte érdekében. Ezekben az esetekben fontos, hogy ne keseredjünk el, és ne fogadjuk el a foghiányos állapotot természetesnek.

Legjobb, ha úgy tekintünk a fogainkra, mint egy nagyobb rendszer, gépezet részeire. Ha egy nagyon egyszerű, 3-4 alkatrészből álló gép egyik darabját kiszereljük, a gép valószínűleg nem lesz tovább működőképes. A fogazatunk ennél összetettebb, hiszen eleve 32 fogból áll, nem is említve az őket övező tartószöveteket, a csontozatot, az izmokat, stb. Ha ebből a bonyolult gépből emelünk ki egy fogaskereket, a gép működni fog tovább. Persze egy kicsit egyenetlenül kopnak majd a csapágyak, de működik. Kicsit több idő után az egyenetlen terheléstől esetleg meghibásodik néhány másik alkatrész, amelyeket szintén ki kell szerelnünk a gépünkből. Ezután a még mindig hősiesen dolgozó gép alkatrészei méginkább egyenetlenül terhelve teszik tovább a dolgukat –amíg valamelyikük meg nem hibásodik, és kezdődik a folyamat elölről.

Megmaradt fogainkra ugyanilyen módon hat, ha egy vagy több fogunkat elveszítjük. A meglévő fogak túlterhelődhetnek, bedőlhetnek, elrongálódhatnak, voltaképpen az egész harapási mintázatunk felborulhat, ha nem gondoskodunk hiányzó fogaink pótlásáról.

Rögzített fogpótlások

Szerencsére a fogorvoslásban már évtizedek óta alkalmaznak rögzített fogpótlásokat, melyekhez idővel a technológia is felzárkózott: ma már hihetetlenül élethű, tartós, stabil fogpótlások készíthetők, ha a megfelelő feltételek adottak hozzá. Rögzített fogpótlásnak a hidakat és koronákat nevezzük.

A megfelelő feltételek alatt jelen esetben olyan stabil pontokat értünk, melyekhez a fogpótlást rögzíteni lehet. Ilyen stabil pontok a páciens saját, ép fogai (és persze egyre terjedő mértékben az implantátumok is). Ezeket a rögzítési pontként funkcionáló fogakat pilléreknek nevezzük.

Hogyan készülnek a hidak?

  1. Ahhoz, hogy a pillérekre rögzített pótlás kerülhessen, először szükséges őket megfelelően előkészíteni. Ilyenkor formájukat átalakítjuk, kúpszerűre csiszoljuk, hogy a majdani hídpótlás pillértagjai kupakszerűen illeszkedhessenek rájuk.
  2. Ezután lecsiszolt fogakról lenyomatot készítünk, amin innentől kezdve fogtechnikusunk fog dolgozni.
  3. A híd készítésének különféle fázisaiban a készülő munkát bepróbáljuk, hogy tökéletes precizitással illeszkedjen a lecsiszolt csonkokra.
  4. Az elkészült fogpótlást erős fogászati cementtel rögzítjük a pillérfogakon.
    A folyamat 1-2 hetet vesz igénybe, és 3-4 alkalommal szükséges hozzá a rendelőbe látogatni. Az elkészült híd nem csak megtévesztően élethű, de tartós is: megfelelő karbantartás és rendszeres fogorvosi kontrollok mellett 10-15 évig, vagy akár még ennél is hosszabb ideig tökéletesen működhetnek.

 

Kivehető fogpótlások

Ha az alsó vagy a felső állcsonton már minden fogát elvesztette a páciens (vagy el lett távolítva), a fogpótlások lehetőségei jelentősen leszűkülnek. Nincs ugyanis már stabil pont a szájban, amihez hozzá lehetne kapcsolni rögzített fogpótlást. Természetesen az implantátumok segítségével ezt a problémát át lehet hidalni, ám az a tapasztalat, hogy teljes fogatlanság esetén a csontállomány már igen ritkán olyan minőségű, hogy abba biztonsággal behelyezhetők lennének a titánium műgyökerek.

Mi tartja a helyén a kivehető fogpótlást?

Stabil rögzítési pont híján a kivehető fogpótlások viszonylagos stabilitását más tényezők kihasználásával érhetők el. A teljes kivehető fogpótlások (más néven fogsorok) sajátossága, hogy a műfogakon kívül rendelkeznek egy ínyszínű alaplemezzel is. Ez az alaplemez beborítja az állcsontgerincet, sőt, felső fogpótlás esetén a teljes kemény szájpadot is.
A felső fogpótlásokat az alaplemez és a szájpad közötti vákuumhatás és súrlódás tartja a helyén, az alsókat pedig a gravitáció. A stabilitás tovább fokozható műfogsorrögzítő krémek használatával.

A kivehető fogpótlások előnyei

  • Viszonylag gyorsan, 1-3 hét alatt elkészíthetők és tökéletesíthetők.
  • Nincs szükség sebészi beavatkozásra
  • Költségkímélő
  • A páciensek túlnyomó többsége számára biztonsággal elkészíthetők
  • Esztétikus

Amit kivehető fogpótlás készítése előtt mindenkinek tudnia kell

Bár számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek, szót kell arról is ejteni, hogy a kivehető fogpótlások viselése és használata jár bizonyos kompromisszumokkal.

  1. A megszokás időigényes. Bár számtalan olyan pácienst láttunk már, aki azonnal megbarátkozott új fogsorával, jellemzően az első napokban nehézséget okozhat a használata. Néhányan átmeneti idegentest-érzésről is beszámolnak, ez azonban legfeljebb néhány hét után megszűnik.
  2. Rendszeres karbantartás szükséges. A fogsorunk mérete, formája természetesen nem fog változni az idő múlásával – szájüregünk azonban igen. Az állcsont lassacskán sorvadásnak indul, idővel pedig emiatt a fogsorunk illeszkedése sem lesz tökéletes. Ez nem jelenti azonban azt, hogy el kell dobnunk a fogsort, ugyanis a megfelelő alábélelést alkalmazva újjávarázsolható a fogpótlás.
  3. A fogmosás soha nem lesz már a régi. Kivehető fogsorunkat igencsak másként kell tisztítani, mint saját fogainkat (vagy rögzített fogpótlásainkat). A fogsort a tisztításhoz ki kell venni a szájból és egy fogkefe segítségével megtisztítani. Rendszeresen szükséges fogsortisztító tabletta használata is, melyhez a fogsort egy pohár vízbe szükséges áztatni, a tisztító tablettát pedig a vízbe dobni, hogy kifejthesse baktérium- és gombaölő hatását.
  4. Megváltozik az étkezés. Bár az ételek többségét kivehető fogsorral is gond nélkül el lehet rágni, a keményebb falatokról előfordulhat, hogy le kell mondanunk. Nem tanácsos például almába vagy sárgarépába harapni, mert a fogsor nem csak kimozdul a helyéről, de el is törhet. Ezeket az ételeket falatnyi kockákra kell vágni, és úgy megrágni.